Képtár

Anyák napi ünnep a kaposszekcsői iskolában

Anyák napi ünnep a kaposszekcsői iskolában

2016-05-13

Május 6-án délután ünnepelni várták az édesanyákat, nagymamákat az iskolások. Mindnyájuk nevében az elsősök köszöntötték a számukra legjobban szeretettet: az édesanyát, a nagymamát. A gyerekszáj még nem tudja igazán kifejezni érzelmeit, így költők, írók verseit vették segítségül. Előadtak egy nagyon szép és új hangulatú mesét is. Löbl Eszter a mese írója arra keresett választ, milyen az anyai szeretet. Segítségből, erőből, melegségvől, áldozatkézségből és még sok mindenből tevődik össze. S ami a legfontosabb: az idő végtelenségéig tart. A műsort egy látványos tánccal zárta Löblné Egyed Ilona osztálya. A program után mindenki átadhatta anyukájának, mamájának a számára készített meglepetést.

Megemlékezés  kitelepítés 68. évfordulójáról

Megemlékezés kitelepítés 68. évfordulójáról

2016-05-11

Tisztelt Megjelentek! Emlékezni gyűltünk össze. Emlékezni arra, mi történt 68 évvel ezelőtt 1948. május 8-án Kaposszekcsőn, amiről a történelem könyvekben nem olvashatunk. Szóltak a harangok akkor is, most is! Voltak, akik utoljára hallották a szülőföld harangszavát, de a harangok szóltak mindaddig, míg az utolsó lovas kocsi a falu határát elhagyta. Mi is történt ezen a napon? Nyolcvan lovas szekéren több, mint 70 német család kényszerült arra, hogy otthont, házat, hazát elhagyjon. Életük munkáját egy batyuba kötve szálltak fel a szekerekre. A házak ajtóit, amin nap mint nap ki-be jártak, mint egy koporsót leszögezték és közölték velük: ahhoz, amiért egy életen át dolgoztak, már semmi közük! Amit gondosan vetettek, más aratja le. Nemcsak a vagyonuktól fosztották meg ezeket az embereket, de az állampolgárságuktól is meg kellett válni. Hányan harcoltak a hazáért a háborúkban? Az akkori hatalom pedig azt is elvette tőlük, amit a háború meghagyott. Mi volt a bűnük?– Talán az, hogy a 200 év alatt szorgalmukkal virágzó gazdasággá tették a török által letarolt és szétzúzott területet? Talán az, hogy szorgalmukkal a falu legszebb házait, istállóit építették fel? Talán az, hogy falunk közepén templomot építettek? Kollektív büntetést szabott rájuk az akkori hatalom, mert németek, svábok voltak. Mindaz, ami megtörtént tudom, hogy meg kell bocsátani, bizonyos vagyok abban, hogy ezek az emberek meg is bocsátottak, de feledni nem szabad! Emlékezni kell, és az emlékezés az utókor feladata. Minden harangszónál jusson eszünkbe a hosszú kocsisor, amelyeken a mindenüktől megfosztott ártatlan emberek ültek. Szóltak a harangok két órán keresztül, míg Dombóvár-alsóra nem értek. Itt tehervagonokba préselték őket, majd két nap után indult velük a vonat az ismeretlenbe. De a magyar hazát mindig szerették, sohasem feledték! (Részletek Pfeiffer Jánosné KKNNÖ elnökének ünnepi megemlékező beszédéből)

Újabb diáksikerek

Újabb diáksikerek

2016-04-27

A Kaposszekcsői Általános Iskola Honismereti Szakköréből 8 tanuló nevezett az Országos Honismereti Tanulmányi Versenyre 5. 6. 7. osztályos kategóriában országos és megyei szinten. A tanév során 3 fordulón keresztül kaptak feladatokat a gyerekek. A megoldott feladatokat az interneten kellett rögzíteniük. Nagyon szép eredmények születtek! Felkészítő tanáruk Tillmann Ildikó. Eredmények: Csizmadia Réka 5. osztály országos 1. helyezés Márton Dominik 5. osztály országos 1. helyezés Szücs Laura 6. osztály országos 1. helyezés Pónya Viktória 5.osztály országos 4. helyezés Csuka Áron 6. osztály megyei 3. helyezés Szívből gratulálunk tanárnak, diáknak egyaránt!

Közmeghallgatás Kaposszekcsőn

Közmeghallgatás Kaposszekcsőn

2016-04-27

Kaposszekcső Község Képviselő Testülete április 21-én 17 órára közmeghallgatásra hívta a Közösségi Házba a falu lakóit. Csapó Gyuláné polgármester először a 2015. év eredményeiről beszélt. Majd áttért a 2016. év költségvetési lehetőségeire, ismertette a tervezett beruházásokat. Szóba kerültek az év tervezett programjai is. Végül a lakosság tehette meg észrevételeit, kérdezhetett, javasolhatott a település életét érintő folyamatokról.

Ötórai tea József Attilával

Ötórai tea József Attilával

2016-04-20

Kaposszekcső Község Német Nemzetiségi Önkormányzata a Költészet napjához kapcsolódva Ötórai teán látta vendégül a költészet szerelmeseit. A házigazda, Varga Istvánné mesélt József Attila életéről, kiemelve szerelmi költészetét. Szóba került a költő hányatott élete, a nőkhöz való bonyolult kapcsolata is. Ezután aki akarta elmondhatta kedvenc versét. A megjelentek még sokáig beszélgettek a költészetről.

Tavaszi túrán a kaposszekcsői iskolások

Tavaszi túrán a kaposszekcsői iskolások

2016-04-15

Az őszi, Zengőt megcélzó túra után ismét túracipőt húztak a szekcsői iskolások. Tillmann Ferenc vezetésével a Turisztika és a Honismereti szakkör tagjai március 19-én túrázni jártak a Mecsekben. A 10 kilométeres út során láttak gyönyörű tavaszi virágokat, medvehagyma-tengert és virágzó kökénybokrokat is. Nem beszélve a csodás tájról!

Kaposszekcsői iskolások szavalóversenye

Kaposszekcsői iskolások szavalóversenye

2016-04-14

Az iskolások április 12-én, a Költészet napjához kapcsolódva rendezték meg hagyományos szavalóversenyüket a Közösségi Házban. Tillman Ildikó könyvtáros szervezésében 18 felső tagozatos és 17 alsó tagozatos diák mondta el kiválasztott versét. Felkészítő tanárok: Süveges Franciska: felső tagozat, Esküdt Csilla 2. osztály, Horváth Katalin: 3. osztály, Márfai Attiláné:4. osztály. Köszönet a munkájukért! Nehéz dolga volt a háromtagú zsűrinek! A Zrínyiné Gulyás Gyöngyi, Robár Gáborné, Varga Istvánné (elnök), alkotta trió csak hosszas megfontolás, mérlegelés után tudott dönteni a helyezésekről. Eredmények: alsó tagozat: 1. Bognár Dorka 3. o 2. Pozsgai Aliz 3. o és Szalai Szabolcs 3. o 3. Martinka Nikolett 2. o különdíjat kapott: Pál Tamara 4. o felső tagozat: 1.Végh Viktória 8. o; Somlyai Flőra 8. o és Tusnovits Martin 6. o 2. Lichtenberger Zsuzsanna 6. o 3. Szenyéri Emese 5. osztályos tanuló. Fiúk, lányok gratulálunk, csak így tovább!

Húsvéti alkotóház

Húsvéti alkotóház

2016-04-08

Kaposszekcső Község Önkormányzata március 22-én húsvéti alkotóházat rendezett a Közösségi Házban. A gyerekekkel Lőtzné Csavari Mária és Pintér Csabáné óvónők hullámkartonból vágtak ki pohárba állítható díszes húsvéti tojást, a nyugdíjas klub tagjaival, Varga Istvánnéval és Köbli Máriával pedig filcből készült nyuszit készítettek. Tillmann Ildikó tanárnő a hungarocell tojás díszítésébe avatta be az érdeklődőket. Esküdt Csilla tanítónő irányításával nyuszik és szép virágok készültek az ünnepi asztal díszítésére. Aki részt vett a tartalmas délutánon, felpakolva, igazi ünnepi hangulatban térhetett haza!

Kaposszekcsői diáksikerek

Kaposszekcsői diáksikerek

2016-04-08

Somlyai Flóra 8. osztályos tanuló a megyei nyelvÉSZ versenyen első helyezést ért el, így bekerült az országos döntőbe. A döntőt május 7-én Szegeden rendezik meg. Felkészítő magyar tanára Süveges Franciska. A Pest Megyei Diáksport Szövetség 19. alkalommal fogadta a Gödöllői Repülőtéren a Mezei Futás Diákolimpia döntőseit. Az öt korcsoportban közel 2500 diák mérte össze tudását. Korcsoportjában Esküdt Luca III. helyezést ért el. Testnevelő tanára Pittinoné Kutas Erika. A megyei német szavalóversenyen Végh Viktória 8. helyezést, Somlyai Flóra pedig 10. helyezést ért el. Felkészítő tanáruk Kertész Ferencné. Szívből gratulálunk minden tanulónak! Büszkék vagyunk rátok, hajrá, csak így tovább!

Kaposszekcsői sikerek az Magyar Közút Nonprofit Zrt. rajzpályázatán

Kaposszekcsői sikerek az Magyar Közút Nonprofit Zrt. rajzpályázatán

2016-03-17

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2015 októberében hirdette meg „Álomút” címmel harmadik országos gyermekrajzpályázatát, amelyre több mint kétezer pályamű érkezett. A hét tagú zsűri végül összesen 195 rajzot díjazott, a kategória győztesek fődíjként egy-egy csoportos kirándulást nyertek a társaság Kiskőrösi Közúti Szakgyűjteményébe, Közép-Európa legnagyobb úttörténeti múzeumába. A kaposszekcsői iskola tanulói közül többen is neveztek a versenyre. A rajzpályázat zsűrizése nehéz feladat volt, mivel rengeteg színvonalas alkotás érkezett nagyon sokféle stílusban. Rengeteg pályamű a korosztályi sajátosságokon túl egy új látásmódot, megközelítést is magában hordozott. A zsűri törekedett arra, hogy olyan alkotások kerüljenek díjazásra, amelyek ténylegesen a közúttal, útépítéssel, az út és környezet kapcsolatával foglalkoznak, illetve a jövő útját mutatják be. A zsűri nemcsak a rajzolási technikát értékelte, hanem az egyediséget és az önálló véleményalkotást is. A díjazottak közül 130 gyermek nyereménye egy-egy 5000 Ft értékű vásárlási utalvány, 65-en pedig tárgyjutalomban részesülnek, amit postai úton juttat el a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a részükre. A szekcsői gyerekek közül Bálint Kamilla 7. osztályos, Pónya Márton és Tusnovits Martin 6. osztályos tanulók kaptak oklevelet és vásárlási utalvány díjazást. Az érdeklődők az alábbi linken megnézhetik a beérkezett alkotásokat: file:///C:/Documents%20and%20Settings/-/Dokumentumok/K%C3%A9pek/gyerekrajzpalyazat-nyertes-rajzok-2015-2016.pdf Minden osztálykirándulással díjazott alkotás egy évig látható lesz a nyertes gyermek iskolájához legközelebb eső közúti mérnökség útellenőr autóján is. A pályázóknak és felkészítő pedagógusaiknak ezúton köszönjük munkájukat, a díjazottaknak pedig gratulálunk nyereményükhöz.

Március 15-i ünnep Kaposszekcsőn

Március 15-i ünnep Kaposszekcsőn

2016-03-17

Március 11-én délután rendezték a kaposszekcsői iskolában a március 15-i műsort. Tanár, diák, s minden vendég mellére tűzte a kokárdát, ennek a napnak a szimbólumát. A hagyományokhoz híven, idén is az 5. osztályosok Süveges Franciska osztályfőnökkel együtt idézték meg a nézőknek az ünnepi hangulatot. Zenével, versekkel, tánccal emlékeztek a dicső napra. Néhány hangszeres zenét tanuló diák saját hangszerét is elhozta, hogy muzsikájával még teljesebbé tegye a megemlékezést. Gyertyagyújtással emlékeztek az elhunyt áldozatokra és a forradalom bukására. A műsor végén elhangzott a Szózat, mintegy a nap mottójául: „itt élned, s halnod kell!”

Kaposszekcsői tanulók sikere

Kaposszekcsői tanulók sikere

2016-03-16

A 2015. decemberében rendezett „Dicsőséges várak, pompás kastélyok és híres uraik” elnevezésű országos versenyen az iskola négy tanulója, Szita Richárd, Pónya Márton, Tusnovits Martin, Szücs Laura, 6. osztályos tanulók 5. helyezést értek el. Ezen a versenyen egy várakkal, kastélyokkal kapcsolatos feladatsort kellett megoldani, majd különböző projektmunkákat készíteni. A szekcsői gyerekek kimagaslóan teljesítettek, csak minimális pontkülönbséggel lettek ötödikek. Szívből gratulálunk nekik és felkészítő tanáruknak Tillmann Ferencnek, akinek a verseny szervezői levélben, külön is gratuláltak a nagyszerű teljesítményhez.

« Vissza az előző oldalra

Ugrás a fejlécre
Ugrás a navigációra