Képtár

Pösztör Lajosné köszöntése

Csapó Gyuláné, Kaposszekcső Község polgármestere otthonában, az Evangélikus Diakóniai Otthonban köszöntötte a 90. születésnapját ünneplő Pösztör Lajosné, Erzsi nénit. Erzsi néni 1927. augusztus 30-án született Döbröközön. 2007-ben költözött férjével a kaposszekcsői Evangélikus Diakóniai Otthonba. (Itt férje sajnos nagyon hamar elhunyt.) A közte levő 80 évben mindig szülőfalujában élt. Élete jelentős részében a mezőgazdaságban dolgozott. Járt napszámba, de otthon is tartottak állatokat, művelték az örökségül rájuk szállt szőlőt is. Volt kőműves mellett segédmunkás, sohasem futott el ma munka elől. 4 évig a helyi óvodában dolgozott a konyhán, majd nyugdíjazása előtt 7 évig egy dombóvári varrodában kereste kenyerét. Férje mindvégig a MÁV-nál dolgozott pályaőrként. Három fiából sajnos már csak egy él. De nagyon büszke négy unokájára és öt dédunokájára. A 6. dédunoka is úton van már, két hónap múlva megérkezik. Úgy érzi, azért érte meg ezt a szép kort, mert feladata van: az unokák, dédunokák számítanak rá! Kívánunk neki ezúton is még sokáig erőt, egészséget, az élet nehézségeihez sok türelmet! Bízunk abban, a 100. születésnapján is felköszönthetjük!

P1600661.JPG P1600649.JPG P1600651.JPG P1600652.JPG P1600653.JPG P1600658.JPG

P1600659.JPG