Képtár

Évzáró az iskolában 2013.

Tanévzáró ünnepséggel fejezték be a tanévet a kaposszekcsői általános iskolában. A 4. osztály és osztályfőnökük Patakiné Böjtös Erzsébet vidám hangulatot varázsolt a tornacsarnokba. A versekkel a nyarat idézték meg, a friss zene és tánc azt az örömet fejezte ki : szeptemberig nem kell suliba járni!
A műsor után Fazekas Gáspár igazgató értékelte az elmúlt tanévet és átadta a kiemelkedő eredményeket elért diákok számára a jutalomkönyveket. A tanulmányi versenyek helyezettjeinek Löblné Egyed Ilona, a versenyek iskolai koordinátora adta át az elismeréseket. Az iskola legjobb sportolójának járó kupát Papp Bence 8. osztályos tanuló vehette át. A Csapó Gyuláné polgármester asszony által felajánlott pénzjutalmat is ő nyerte el az idén, kimagasló közösségi és sport teljesítményéért. 1990-ben alapították az iskola nagykönyvét, ahova azoknak a diákoknak a nevei kerülhetnek be, akikre büszke iskolájuk. Néhány év kihagyás után újra felelevenítették ezt a jeles hagyományt és az igazgató úr ismertette az újonnan bekerült tanulókat.
A tanévzáró az osztályokban folytatódott, ahol mindeni átvehette a munkájának megfelelő bizonyítványt. Végül elhangozhatott: "félre irka, sutba táska, vidám szemem ne is lássa!"

P1280626.JPG P1280627.JPG P1280628.JPG P1280629.JPG P1280633.JPG P1280635.JPG

P1280636.JPG P1280644.JPG P1280649.JPG P1280652.JPG P1280655.JPG P1280662.JPG