Képtár

Kaposszekcsőn járt a MIkulás !

Kaposszekcsői Faluszépítő Egyesület idén harmadik alkalommal hívta meg falunkba a Mikulást.
A rossz idő ellenére nagyon sok gyermek várta december 2-án délután a kocsin, manói kíséretében érkező Télapót. Először a Liget lakótelepre gördült be a várva várt vendég díszes kocsijával, hogy találkozhasson a gyerekekkel. Az apróságok énekeltek, szavaltak, sőt néhányan rajzokkal kedveskedtek neki, cserébe szaloncukrot kaptak. Az egyesület tagjai segítőikkel teával és süteménnyel kínálták a várakozó felnőtteket és gyerekeket.
Ezután a menet továbbindult, be a faluba. Az úton sok autós dudált, fényképezett, integetett a kocsinak. A Polgárőrség tagjai Bíró Tamás körzeti megbízottal együtt biztosították mindenütt a biztonságos átkelést. A Fehérszakállú a Kossuth, Jókai, Napsugár, Ifjúság, Zalka utca útvonalon járta be a falut, hogy találkozhasson a reá várókkal. Az út utolsó állomása a Közösségi Ház volt, ahol forró teával és süteménnyel várta a messze földről érkezett vendéget és a gyerekeket a Kaposszekcsői Faluszépítő Egyesület néhány tagja. Lehetett fényképet készíteni, mesélni, verselni a Mikulásnak, sőt a bátrabbak a lova hátára is felülhettek.
Azért jött korábban, látogatását a hétvégére igazítva a Mikulás, hogy mindenki találkozhasson vele, aki hétköznap délután nem ér rá : dolgozik, óvodában, iskolában van. Csak a cipőjét teheti ki az ablakba, hogy távollétében valamilyen ajándékot csempészhessen bele.
Bízunk benne, hogy december 6-án minden gyermek talál valamit a cipőjében és jövőre újból tiszteletét teszi Kaposszekcsőn a Mikulás.

P1230981.JPG P1230985.JPG P1230986.JPG P1230994.JPG P1230999.JPG P1240008.JPG

P1240009.JPG P1240023.JPG P1240025.JPG P1240032.JPG P1240036.JPG P1240044.JPG